2014. 08. 12.

Csodák Csodája Alapítványi tábor - Baja

Tavaly Sajkodot vettük célba, idén Baját látogattuk meg és töltöttünk ott egy kövér hetet a Csodák Csodája Alapítvány által támogatott és szervezett integrált nyári táborban, ahol mozgássérült és ép gyerekek együtt tölthették el ezt a pár napot. Az alapítvány facebook oldalát EZEN a linken érhetik el. 

0. nap, 2014. augusztus 3. - Vasárnap

A találkozó Budapesten volt, az alapítvány székhelyén, ahol bepakoltuk a táskákat, kerekesszékeket, botokat, kereteket és a gyerekeket. 5 autóval indultunk el, s bár egy kicsit hosszú volt az út, zökkenőmentesen elértünk a táborhelyre, ami a Petőfi-szigeten található kempingben volt.
Megérkezéskor kipakoltuk a cuccainkat és mindenki elfoglalta a szobákat.Elhelyezkedés után szabad foglalkozás volt, a kisebbek felfedezték a kempinget, üldögéltek a halas szökőkútnál és a bátrak belemerészkedtek a Sugovicába.
A vacsorát a megmaradt szendvicsek alkották. Evés után mindenki mehetett amerre akart, előkerültek a társasjátékok, kártyák, majd szép csendben besötétedett és a sötétséggel együtt az emberek is elszállingóztak aludni.

1. nap, 2014. augusztus 4. - Hétfő

Sajnos én az első nap dél körül értem a táborba Vajtáról, így csak mások által tudtam meg, hogyan is indult az első nap a táborban. A reggeli kényelmes időbeosztás általános volt a délelőttökön. Lehetett aludni, már ha az embert nem keltette fel a másik, vagy a hangos nevetés, ami a szabadtéri étteremtől jött, nem kellett sehová sietni.
A reggeli étkezést (mint minden étkezést) együtt töltöttük. Általában zsömle/kenyér volt, felvágott, kecsap, majonéz, mustár és sok sok zöldség. Ja, meg természetesen házi lekvár! Nyami! :) A tea főzését a konyhára bíztuk, de a hozzávalókat mi adtuk nekik. Lehetett még kakaót inni és a felnőtteknek volt kávé.
Ezen a reggelen egy nagyon szép városnézésben vehettek részt a toborozó gyerekek és felnőttek. A bajai „kisvonattal” (olyan, ami a Margitszigeten is jár) tettek meg egy szép kört és tekinthették meg Baja legszebb városrészeit. Mindenki nagyon élvezte, úgy hallottam. :)
Érkezés után egy kis szusszanás következett és ebédig szabad foglalkozás. Nagyon népszerű volt a foci, amibe néha a sérült gyerekek is beálltak játszani. Kaptunk még vízibiciklit, amit szintén hatalmas sikert aratott mind a felnőttek körében és mind a gyerekek körében. Ekkorra már én is megérkeztem a táborba.
Amíg vártuk az ebédet, a kisebb gyerekekkel kézműveskedtünk: papírból lehetett kosarat fonni, gyöngyöt fűzni, ebből ékszert készíteni. A barkácsolás alatt a nagyobbak pancsoltak a Sugovicában, versenyeztek a vízibiciklivel és élvezték a meleget és a napsütést.
Mire gongattak az ebédre, már mindenki jól elfáradt a sok játékban és ezáltal nagyon éhes gyomorral indultunk el az ebédlő felé. Mivel minden kezdet nehéz, sajnos itt is volt egy kis akadály. Az ebédlő fent volt az emeleten, és mivel sok volt a sérült, ezért őket a hátunkon, meg a karunkban kellett felvinni, vagy kerekesszékkel együtt felliftezni. Mondanom sem kell, ezt a gyerekek nagyon élvezték, olyan volt, mint egy varázsszőnyeg, de persze az erős fiúk nem így gondolták :D
Az ebéd rizses hús volt, nagyon finom és bőséges. Az volt a szokás, hogy még mielőtt elkezdtük volna az étkezést, mindenki megnézte, hogy amit kapott az elég volt e neki. Mert ha túl soknak ítélte, akkor azt kitettük egy külön tányérba, hogy mások meg tudják enni érintetlenül. Így volt ez a többi étkezésnél is.
Ebéd után elmentünk a városba fagyizni, ahol különlegesebbnél különlegesebb fagyikat ehettünk. Ilyen volt pl. a mákos, homoktövises, maracujás, mojitós, meg még hasonló érdekesek. A tejérzékenyek is kaptak tejmentes fagylaltot :)))
Visszaérkezve a kempingbe szabad foglalkozás következett, rengeteg játék és pancsolás. Nagyon jó társasjátékok voltak, pl.: Dixit és Bang!, kártyajátékok, ezek között népszerű volt a Speed, Svindli, Csapdlecsacsi/pirospacsi, KentQupé és még sok egyéb aminek sajnos nem tudom a nevét...
Estefelé kezdtek szállingózni az éhes emberek az asztalokhoz, ami általában vacsorához vezetett. A vacsi ugyan az volt, mint a reggeli, finom szendvics, finom feltétekkel és finom lekvárral!

A táborban, akárcsak tavaly, idén is velünk voltak konduktorok, akik már többször rész vettek ebben a táborban, így olyan volt, mintha jó barátokkal táboroznánk együtt, nagyban megkönnyítették a tábor menetét, és speciális segítséget nyújtottak a mozgássérült gyerekeknek, de az új segítőkkel is nagyon hamar megtaláltuk a harmóniát. Úgy vettem észre, hogy minél több ilyen táborban vesznek részt a gyerekek, annál jobban és könnyebben bánnak a sérült társaikkal, jobban kezelik a nehézségeket és kreatívabbak a segítésben. A fiatalabb gyerekekben fel sem merült, hogy mások lennének ők. Ebben nagy szerepet játszott az is, hogy az idősebbek nyitottan, barátságosan, játékosan fordultak feléjük. Törekedtünk arra, hogy ha valami játék van, abba mindenki egyenértékűen részt tudjon venni. Versenyeztünk a kerekesszékesekkel, mert volt szabad szék, ha kártyáztunk akkor párokat alkotva versengtünk a többiekkel. Ha bárkinek kellett a segítség, mondhatnám azt is hogy sorban álltunk a segítségadásnál. Nem maradt egyedül senki sosem.

Este a konduktorok segítségével előbb a sérültek fürödtek meg, majd utánuk következtünk mi. A tábori program laza volt, akárcsak mi :D Így nem volt tábori takarodó, sokáig lehetett még társasozni, amit rendszeresen kihasználtunk

2. nap, 2014. augusztus 5. - Kedd

A szokásos reggeli ébredezés és étkezés után összegyűltünk, hogy kicsit körbejárhassuk a Petőfi-szigetet, amin a kempingünk volt. Maga a táborhely kényelmes volt, tág és hangulatos. A számunkra kialakított ebédlő sörpadokból állt, egymás mellett 5 db. Szerencsére eső-védett térben. A szobáink kis betonépületek voltak, változó férőhellyel. Volt amelyikben 6-an aludtak emeletes ágyakon, de volt olyan is, ahol csak 3-an. A tábor középső részén helyezkedett el egy szabadtéri bárpult, ahol a gyerekek rendszeresen próbáltak maguknak valami kis üdítőt vásárolni, de természetesen a pultosokkal és pincérekkel megbeszéltük, hogy csak akkor szolgálhatják ki őket, ha a gyerek mindenkit meg tud hívni valamire. Ez egy nagyon fontos tábori szabály már sok éve. Azért van erre szükség, hogy a gyerekekben kialakuljon, hogy egy csapat vagyunk és ugyan olyan értékűek. Azzal magyaráztuk meg nekik, hogy gondoljanak bele abba, amikor valaki más eszik előttük valami nagyon finomat, és mi csak ott nézzük és csorog a nyálunk, mert nem ehetünk belőle. Szerencsére a gyerekek hamar letettek arról, hogy bármit is vegyenek, bár voltak kitartóak. :D
A bárpult előtt voltak fedett ülőhelyek fából, aminek csak annyi hátránya volt, hogy nem lehetett behúzni a széket. A képeken lehet megnézni milyen volt az ülőhely. De visszatérve az elejére:
Miután összegyűlt a csapat, elindultunk a forró melegben megnézni, milyen nagy is ez a sziget. Mindenki megragadott egy kerekesszéket, vagy egy kezet, és már indult is a menet. Út közben egy beépített szövetségesemmel elkezdtem szétosztani az előre elkészített csipeszeket, amin a „csíplek” felirat volt olvasható. Ennek a játéknak az volt a célja, hogy mindenkihez legalább egyszer eljusson az a kis jóérzés, hogy valaki gondolt rá. A játék nagy sikert aratott és sok sok nevetést hozott magával. Öröm volt nézni a sompolygó gyerekeket és a felnőttek részéről is a halk kuncogást amikor valaki mellett elillant.
Elérve a sziget végét, szerettünk volna „motorcsónakot” bérelni, hogy a gyerekekkel lehessen száguldozni a folyón. A szüleim addig alkudoztak a bácsinál, hogy mennyi legyen meg mennyi ne, míg végül a bácsi odaadta a saját csónakját ingyen, látva a vidám csapatot.
Olyan nagy volt az öröm, hogy a csónak majdnem elsüllyedt a sok gyerek alatt. Amíg a többiek várakoztak, hogy sorra kerüljenek, addig meséltem a gyerekeknek. Valamiért kultusz lett a gyerekek körében a mesém. Ez nagyon jó érzéssel töltött el, és magam is meglepődtem, hogy amikor elkezdtem mesélni, az eleinte 3 fős társaságnak, a végére a fél gyereksereg ott kuporgott a lábamnál és nevettek a rosszabbnál rosszabb vicceimen és a végtelen történeteimen.
A második kör motorcsónakozás végül elmaradt, mert az első hajózósok visszamentek a kempingbe, így mi is utánuk mentünk a szárazon. A táborhelyen persze újra és újra megtelt a motorcsónak és a vízibicikli is. Miután megunták a furikázást, többen vízilabdáztak, ahol mindenki megmutathatta a tehetségét, vagy éppen azt, hogy mennyire nem tud úszni. Szerencsére egész tábor alatt nem történt a vízben baleset.
Amíg tartott a vízi játék, azt vettem észre, hogy két kislány nagyon nem érzi jól magát a táborban. Odakucorodtam hozzájuk és kiderült, hogy ők teljesen első táborosok, sosem voltak még más helyen, valamint honvágyuk van. De mit lehet tenni két síró, honvágyas kislánnyal? Hát persze, hogy levelet kell írni a szüleiknek! :) Így meg is beszéltük, hogy holnap reggel megírjuk, majd másnap fel is adjuk a levelet. És így is történt. Ezek után már nekik is csillogott a szemük és nagyon ügyesen beilleszkedtek a tábor menetébe.
Miután mindenki kijátszotta magát, jöhetett az ebéd. Szerencsére itt már megoldották, hogy a bár előtti fapavilon féleségekben terítettek meg, így elmaradt a varázsszőnyeg effekt, de legalább nem kaptak a fiúk sérvet. Az ebéd zöldborsófőzelék volt, kifejezetten laktózmentes, és hozzá rántotthús. Itt is a tányéros módszer volt a menő. A rántotthúst külön tányérban elosztottuk, és mindenki annyit vett maga elé, amit biztosan megevett. Kicsit olyan volt, mint a csodálatos kenyérszaporítás, mert olyan sok maradt utána, hogy még másnap reggelire is jutott. :)
Ebéd közben már gyülekeztek a felhők és messziről hallottuk a dörgést, éreztük az eső illatát. Étkezés után mindenki azt csinálhatta amihez kedve volt. A lányok nagyon szép harisnyavirágot készítettek a hajukba, meglepődtem rajta mennyire élethű lett. A leleményesebb kislányok elkérték anyukájuk parfümjét és így még illatos is lett a szép dísz. Páran még elmentek fürdeni, de leginkább a focipályán lehetett megtalálni a társaság nagy részét.
A nap elbújásával majdnem egyszerre érkeztek meg az esőfelhők, amikből rövid időn belül óriási zápor lett. Szerencsére előtte még sikerült lefürdeni és már mindenki a szobájában töltötte az idejét.
Az eső egészen reggelig esett.

3. nap, 2014. augusztus 6. - Szerda

Igazából még reggel is esett az eső és fújt a szél. A reggeli alatt mindenki próbált úgy helyezkedni, hogy ne érje szél, vagy megkérték a nem fázósakat, hogy álljanak sorfalat a szél elől, de persze nem sokat segített. Mindenki savanyú arccal vette fel a pulcsiját, vagy hozta ki a pokrócait és takaróját, így költve el a reggeli finomságokat.
Nagy szerencsénkre az eső elállt, s bár a szél megmaradt, a kedvünk és az aktivitásunk nem tört le! Ebben a rossz időben is folyt a társasozás, Dixit, Bang!, és a kártyajátékok.
Mivel hideg volt, többet kellett mozogni, ezért rendszeresen mentek a kerekesszékkel való versengések, futóversenyek, kerekesszékeseket toló versenyek...stb. Nagyon megható volt ezekben a játékokban rész venni, mert a táborban nem csak mi táboroztunk, hanem még sokan mások. Ezek az emberek – úgy éreztem – csodálkozva néztek minket, mindenki mosolygott, mindenki nevetett. A gyerekeket pedig egy cseppet sem zavarta mindez.
Az ebéd gulyás leves volt, amit Apu készített el, és – mondanom sem kell, nem csalódtam – nagyon nagyon finom lett. Ebéd előtt még felköszöntöttük az egyik konduktor lányt névnapja alkalmából, az ajándékát pedig (hivatkozva a szabályra) szétosztottuk, mivel úgy kapott csokit, hogy mindenkinek jusson. A tejérzékenyeknek pedig gumicukor jutott.
Ebéd után a hidegre való tekintettel, páran elmentünk mesét nézni egy meleg szobába gubózódva, és nem is sejtettük miről maradunk le. Tudni illik, míg mi a kisgyerekkel nevettünk a Mulánon, addig a többiek Ability programon vettek részt.
Ezen a programon lehetett kipróbálni, vagy legalábbis egy picit átélni, milyen is lehet a sérülteknek a mindennapos élet, milyen a legegyszerűbb mozdulat. Többféle játékot lehetett kipróbálni. A játékok közben megjött a Bajai TV híradósa, aki dokumentálta az eseményeket és interjút kért a gyerekektől, felnőttektől.
Az ability program első kihívása a szájjal festés volt. Itt értelem szerűen, nem szabadott használni a kezünket, hanem csak a szánkra és a fejünkre hagyatkozva kellett megfesteni, a Dixit játékból kiválasztott egyik képet. A másik játékban a kezünkre madzagot kötöttek és úgy kellett inni a pohárból, hogy közben rángatnak. A túlmozgásos gyerekek mindennapjait élhettük át egy kicsit, és válthattunk rendszeresen ruhát. A harmadik megmérettetés a gyöngyválogatás és tapsolás volt, szintén a kézrángatós módszerrel, a negyedik a kerekesszékes közlekedés, az utolsó pedig az összekötött térddel való közlekedés. Utólagos megbeszélés után, az egyik fiú kreatívan jellemezte az utolsó feladatot: „Olyan volt, mintha lány lennék....” :D Másnap a reggeli műsorban szerepelt a kis táborunk. Ezt a videót ITT lehet megtekinteni, 9:55-nél.
A sok mókázás után a tévések is elmentek és fellélegezhetett a csapat, újra önmagunk lehettünk és indulhatott a társaspatry! Az időjárás is annyira örült nekünk, hogy egy teljes szivárványt küldött fölénk. A gyerekek szájtátva bámulták, és még a felnőttek sem láttak ilyen szép, teljes, és közeli szivárványt, mint ezen a napon. A játék egészen estig tartott, vagy még annál is tovább, míg végül a fáradság levett mindenkit a lábáról.
Lefekvéskor sajnos szomorúan tapasztaltuk, hogy a többi táborozó létszáma hirtelen megemelkedett, mivel az egyik párt tagjai pont itt töltötték az évzáró bulijukat és semmi jelét nem mutatták annak, hogy tudnák mennyi az idő. Ez abban nyilvánult meg, hogy borzasztóan hangosak voltak még éjfélkor is, így legtöbben, főleg a kisgyermekesek összeráncolt szemöldökkel töltötték az éjszakát.

4. nap, 2014. augusztus 7. - Csütörtök

Sokan kialvatlanul, álmos fejjel botorkált a reggelizőasztalhoz és gonoszabbnál gonoszabb terveket szőttek a bosszúra, hogy mivel kéne megleckéztetni a vidám népet. Ez a fondorlatoskodás abban merült ki, hogy elkérjük a mikrofonjukat és jellemzően öreges hangon, mint a falusi templomban elénekeljük nekik az „A keresztfához megyek” vagy a „Boldog asszony anyánk” kezdetű templomi énekek egyikét. Ezen jól elmulatva fel is oldottuk a reggeli nyomottságot és nekiláthattunk falni. Ezen a napon korán keltünk és siettünk a reggelizéssel, mert eljött a várva várt program: a LOVAGLÁS! Juhúúú!
Hamar összekészülődtünk és a gyerekeket bepakolva, szétszortírozva őket kocsik szerint, mindenkivel együtt elindultunk a lovardába, ami nem messze volt Baja határától. Kiszállva a kocsiból köszöntünk a lovászoknak, akik elő is vezették az első lovat. Igazából egy tarka póni volt (8 éves herélt), akit Vaníliának hívtak. A lovaglás növekvő sorrendben történt, először a legkisebbek, majd egy nagyobb ló váltásával a nagyok is megmutathatták milyen magyarok is ők!
Míg a többiek lovagoltak, addig a kicsikkel játszottunk, néztük a lovakat, de leginkább nevettünk egymás lovagló stílusán.
mikor visszaértünk a táborba még maradt annyi idő hogy menjünk egy kis kört a motorcsónakkal, és hogy elfoglaljuk a vízibicikliket. Akik nem akartak a vízbe menni, azoknak meséltem. Ehhez kialakítottunk a furgonban egy kis kuckót és ott hallhatták a gyerekek megint a végtelen történeteimet, amin szintén sokat nevettek. Volt feladatos mese is, a gyerekek ezt szerették a legjobban. Ennek az volt a lényege, hogy ha kimondtam egy szót a mesében, a hallgatóságnak csinálnia kellett valamit. Az első mesében a paprika szóra kellett tapsolni, a második történetben ha kimondtam azt hogy „átlátszó” akkor nekik azt kellett mondani rá hogy „répa.” Tudom, nagyon szellemes. :D
Így telt el az idő az ebédig, ami csontleves és bakonyi sertésszelet volt rizzsel, a tejérzékenyeknek natúr szelet, áfonyaöntetes almás salátával. Mivel én laktóz érzékeny vagyok, én az utóbbit ettem és bevallom, nem volt rossz! :) A főételek után jött még egy kis meglepetés desszert-fagyi is.
Már biztos unjátok, de a változatosság kedvéért a szabadidős program a társasjáték és a sérültekkel való bohóckodás volt. Nagyon megkedveltem mindenkit aki részt vett a táborban és annak örülök a legjobban, hogy egyre többen és többel jönnek el. Mindegyik gyerek kivételes és végtelenül kedves volt.
Ezen a napon történt viszont az eddigi legjobb focimeccs. A sérültek ebben nem vettek részt a többiek közül még az egészen kicsik is csatlakoztak. 3 órán át folyt a játék, idegen fiúk is beszálltak és a meccs végére mindenki totálisan lesérült. Nekem a bokám és a sípcsontom halt meg, volt akit labdával fejbe rúgtak – természetesen véletlenül mindent – volt aki a vizes műfüvön leégette a lábát, térdét, karját...stb. A műfű már az első napokban is szedte az áldozatát, és az egyik lány annyira megégette magát, hogy alig tudott részt venni a programokon sajnos. :(
De ezeken kívül nagyon élveztük a játékot. A legfiatalabb résztvevő 8 éves volt, a legidősebb 56. A foci majdnem éjfélig tartott, ekkorra már mindenki punnyadt volt és be-belógott egy két öngól vagy figyelmetlenségből és fáradságból adódó labdabeosonás. A meccs 19-20 ponttal záródott az ellenséges csapat javára. De csak a fáradság miatt.... :P
Senkit nem kellett ezután altatni.

5. nap, 2014. augusztus 8. - Péntek

Ez a nap is koránkeléssel kezdődött és sietős reggelizéssel, ugyanis a mai nap volt a kirándulások napja. Gyors bepakolás, gyerekek szortírozása és a kocsikba gyömöszölése után indultunk meg a gemenci kikötőhöz, ahol várt minket a szép sétahajó. Az egészet mi foglaltuk el. Pár ember kivételével, mindenki a tetőtéren foglalt helyet, ahonnan gyönyörű volt a kilátás az erdőre és a folyóra. Az idő meleg és napsütéses volt, pont annyira, hogy mindenkin úrrá legyen az álmosság, így a fél utastár tele lett rövid időn belül földön fekvő, alvó és pihenő embersereggel. Akinek túl meleg volt a tetőtér, vagy túl kemény volt a fadeszka, az lement a belső térbe és a párnás padokon merült álomba. Azt is lehetne mondani, hogy álomhajóval utaztunk. A gyerekek megint részt vehettek Anikó mesevilágában, ahol megismerkedhettek a Béla nevű magányos tengeriszörnnyel, és a szerelmével a szép felhőszörnnyel.
A hajó úton is folytatódott a csipeszes játék, de valamiért, érdekes módon egy idő után az összes csipesz eltűnt, pedig legalább 100 db volt játékban a 40 főre. Különös, igen különös.
A hajókázás végeztével autókkal továbbmentünk a gemenci erdő kisvasúti vonatállomáshoz, ahol 2 teljes vagont megkaptunk. A vonat melletti út mesébe illő volt. A pálya mellé helyezték el a vadasparkot, így láthattunk vaddisznókat és szarvasokat. De láttunk szabadban is állatokat, vadakat, gémeket.
Pár állomás után leszálltunk, mert a vonat is állt egy darabig, a sérültek és a fáradtabbak maradtak, majd a vezetésemmel gyalog mentünk tovább a kék keresztet követve. Így értünk el a kilátóhoz, ahol találkoztunk a többiekkel, majd megettük a péksütiből álló ebédet. Evés után meghallgathattuk Baja rövid történetét, korrajzát, Sugovica legendáját valamint a Gemenci erdő élővilágáról is hallhattunk újdonságokat. Átbeszéltük az ability programmal kapcsolatos érzéseket, kinek milyen volt, melyik játék milyen betegségek felelt meg és melyik módszert kellett volna alkalmazni ahhoz, hogy a legkönnyebben teljesítsük a feladatokat.
Amíg vártuk a visszafelé tartó vonatot, addig megnéztük a kilátót, felvittük a sérülteket, majd vagy száz csoportkép készítése után cammogtunk vissza az állomásra, ahová fél órán belül bedöcögött a vonat.
A végállomáson még megnéztünk egy nagyon szép múzeumot, ahol a gemenci erdő állataiból és rovarvilágából láthattunk pár kitömött élőlényt meg egyéb érdekes dolgokat. Akik nem mentek be a múzeumba, ők 4 levelű lóherét kerestek és találtak, de volt olyan is aki csak hűsölt a padon, vagy épp pihent a büfé várótermében.
Hazaérve a táborhelyre, miután mindenki egy kicsit felfrissült, egy utolsó, hatalmas vízibiciklizést rendeztek a nagyobbak, amikbe a kicsi, a sérültek, de még pár felnőtt is lelkesen bekapcsolódott Legalább 20-an ültek rajta mégsem süllyedt el. Pedig ki is próbálták, hogy el lehet e süllyeszteni....A vízi pancsolással párhuzamosan, folyamatosan ment a Dixit és a kártyajáték tömkeleg.
Az utolsó nap utolsó programja természetesen a tábortűz volt. Ehhez a helyszínt nehéz volt megtalálnom, de végül is találtam a kempingezők területén egy tágas, füves részt, aminek a közepén éppen volt egy csatornafedél. Mivel nem akartam kiégetni, vagy esetleg kiásni a tábortűznek való részt, a recepción kérdeztem meg, hogy szabadna e arra tüzet rakni. Nem is gondoltam volna, de megengedte! Így már boldogan és nagyon kínkeservesen hordtuk körbe, nagyon messziről hozott nehéz kövekkel a csatornafedelet, hogy a mellette léfő füvet még véletlenül se égessük ki, makd megraktuk a tüzet és vártuk, hogy sötétedjen.
Sötétedéskor még gyorsan megvacsoráztunk, és akkor tudtuk meg, hogy sajnos nem minden történet zárul happyenddel, ugyanis az egyik családot meglopták, nem kis kárt okozva nekik. Ennek a hírnek a hallatán, mindenki gyorsan megnézte, hogy hiányzik e neki valami értékes, és ekkor vettük észre, hogy még eltűnt egy két értékes dolog, köztük a gyöngyfűzős táska és az összes kézműves hozzávaló. Szomorúak voltunk és együtt éreztünk a károsultakkal, de tudtuk, hogy nem szabad nagyon elbúsulni, mert a tábor még tart, és nekünk vidámnak kell maradnunk.
Ezzel a lendülettel gyorsan megfürödtünk, a sérültek is tisztálkodtak, bár volt akik nem akartak fürdeni, de végül őket is a víz alá állították, majd elindultunk a tábortűz felé, egy-egy sörpadot hozva magunkkal. A tűz előtt még volt egy kis meglepetés, ugyanis a gyerekek készültek egy színdarabbal, aminek a címe: Értékes vagy! más néven A foltmanók. Sajnos nehezen lehetett hallani, mert közben a párt buliján már népzene is üvöltött, így minden második szót meg kellett ismételnie a rendezőnek, de ezeken kívül is nagyon élvezhető és vicces volt az előadás.
Vastapssal zárult a mű, majd mindenki helyet foglalt a tábortűzhöz és kezdődött a tombolás. A tüzet megint én vezettem, és boldogan láttam, hogy milyen sokan lettünk tavalyhoz képest. Mindenki nagyon élvezte a tüzet, és aki nem tudott mindenben részt venni, vagy nem tudta utánozni a feladatot, azok leginkább azokon nevettek, akik viszont tudták! :D Igyekeztem olyan játékokat választani, ami mozgós volt, de volt amihez alig kellett mozogni, és volt olyan, amihez nagyon sokat kellett mozogni de legalább ugyanannyira vicces is volt. Nagyon jó volt látni a sok vidám arcot és cseppet sem zavart, hogy az egész tábor a játékomon nevet, hiszen pont ez volt a cél. Nem rajtam nevettek, hanem mellettem. :D Szóval velem nevettek. :D
1 órás tábortűz után szabad program volt, bár legtöbben elmentek fürdeni és aludni. A konduktorokkal – sajnálom, hogy csak ilyen gyűjtőnévvel illetlek Titeket – még este lezártuk a tábort egy, mintha gyümölcsös lenne beszélgetéssel. ;) Majd fél 3 kor búcsút mondtam és elmentem aludni, mert én másnap reggel már mentem tovább Balatonszemesre.

8. nap, 2014. augusztus 9. - Szombat

Mivel korán keltem és korán mentem el, ezen a napon sem vehettem részt, így csak azt tudom elmesélni, amit nekem is elmeséltek a többiek.
A reggeli szokásos rutin után, mindenki elkezdett pakolni, takarítani, szedelődzködni és minden ilyesmit folytatni, ami az utolsó napon szokás. Előkerültek a tábor elején elhagyott tusfürdők és fogkefék, elveszett pulcsik...stb.
Szóval a délelőtt pakolással lelt. Úgy lett tervezve, hogy ebéd után történik az indulás, de a készülődés egy kicsit elhúzódott, mivel lett egy kis ajándék interjúnk :) Az egyik barátaink Édesanyja a Kossuth rádióban dolgozik, és megörülve a találkozásnak készített is rólunk egy rövid bemutatót. A játék és az ebéd alatt is kérdezett és készített hangfelvételt a gyerekekkel és a felnőttekkel egyaránt.Ezután még a bátrabbak beugrottak egy utolsó pancsolásra a Sugovicába, majd rövid időn belül, végre elindulhatott a konvoj.
Az út hosszú volt és meleg, de mindenkiben ott éltek az emlékek, így volt min nevetni, nosztalgiázni és gondolkodni hazáig.
Budapest határát átlépve, közel a célhoz sajnos az egyik kocsi elromlott, így egy hosszabb pihenővel toldódott az út, majd végül is vontatókötéllel kellett hazahúzni a beteg járműt. Megérkezés után a kipakolás megint jó hosszú idő, kerekesszékek és egyéb segédeszközök szétosztása, csomagok kiválogatása és miegymás.
Végül könnyes búcsút intve egymásnak, mindenki indult hazafelé.

Sok minden élmény és érzés kavarog bennem, de a legfontosabb amit most érzek: Most kezdődik egy nagyon izgalmas kaland az életemben és a családom életében. Az alapítványunk, a Csodák Csodája Alapítvány tényleg képes csodát művelni az emberek szívében és lelkében. Aki részt vesz egy ilyen táborban, maga is részese lehet ennek a csodának.

Az alapítványnak komoly tervei vannak a jövőre nézve, ezért önkénteseket toborzunk onnan ahonnan csak tudunk. Ha kedvet kaptál olvasás közben erre, az alapítvány facebook oldalán jelentkezhetsz önkéntesnek. Lesznek rendszeres évközi programok sérülteknek és egészségeseknek egyaránt, leginkább integrálva ha van rá mód. Célunk, hogy elfogadtassuk az emberekkel azt, hogy a mozgássérült embereket nem szégyellni kell, hanem segíteni nekik. Nem eltakarni kell és bújtatni, hanem kihozni a napfényre, hogy a saját kis szűk világukat minél jobban kitágíthassuk és olyan dolgokat mutathassunk nekik amikről még álmodni sem mernek.

Sok dolgot kell még megváltoztatnunk magunk körül, de első sorban magunkat kell megváltoztatni afelé az irányba, hogy elhiggyük: attól még, hogy valaki más mint mi, nem jelenti azt, hogy az rossz.

És a képek (időrend nélkül):